A koi díszponty (nishikigoi) neve alapján akár egy keleti harcművészeti forma vagy étel is lehetne, de egyik sem, hanem a pontyfélék családjának legméretesebb és legszínesebb tagja.

Természetben élő társaival ellentétben a díszállatként tartott hidegvízi hal változatos színű és hosszú életű lehet. Felnőve testhossza elérheti akár a 90 centimétert is. De nem csak a méretei bámulatra méltóak, hanem életkora is, ugyanis az igényeinek megfelelő tartással akár életre szóló társra is találhatunk benne, mivel matuzsálemi kort (akár 60 évet) is megélhet. A koi mérete miatt nem nagyon alkalmas akváriumi tartásra, jobban bejön neki egy kerti tó . Így esetleg unalomba fulladó kerti partik hálás társalgási témája lehet a gyönyörű, élénk színekben pompázó japán díszponty.

Majdnem annyira könnyű koit tartani, mint aranyhalat, viszont sokkal látványosabb. Nagyon praktikus lusta és elfoglalt gazdáknak, mert nincsenek túlzott elvárásai. Akár ridegtartásban is nevelhetjük: hűvösebb idők jöttekor sem jön zavarba, hibernálja magát és téli álmot alszik. A téli időszakon kívül 16-24 °C között érzi jól magát. Ekkor étvágya is jó, mely a testén élénk színekben tükröződik vissza. Igazi "konyhamalac", mindent megeszik, mindegy mivel kínáljuk: rovarokkal, apróbb férgekkel és csigákkal, de a reformétkeket sem veti meg és szívesen fogyaszt növényi táplálékot is. Tulajdonképpen azért sem haragszik, ha speciális táppal kínáljuk.

Ivaréretté 18-36 hónapos korában válik. Tavasszal, amikor a víz elkezd felmelegedni, lerakja ikráit. Ekkor kicsit felbolydul az élete, gyermekágyi depresszióba esik. Ez sajnos nem csendes mélázgatásban nyilvánul meg, hanem családon belüli erőszakkal és dühödt kertészkedéssel vezeti le a feszültséget. Ha nem akarunk kiskorú ellen elkövetett tettlegességet és gazolást a kis tavunkban, érdemes eltávolítani a kisebb lakótársakat, utódokat és az értékesebb növényeket, bár talán egyszerűbb, ha a dühöngő "kismamát" különítjük el. A nagyobb aranyhalakat és az algaevőket nem kell féltenünk, ők megvédik magukat.

Nyáron, az aktív időszakban minőségi táplálékot igényel, ami lehet friss vagy szárított, csak az a lényeg, hogy minden, számára fontos tápanyagot tartalmazzon, cserébe télen viszont egyáltalán nem kér enni. Mivel az étvágyával általában nincs gond, mi pedig szívesen etetjük, hiszen "olyan aranyos, amikor eszik", ezért könnyen elhízik és vágósúlyba kerül. Megelőzésképp naponta csak egyszer etessük, lehetőleg ugyanabban az időpontban és a tó ugyanazon helyén.

Bizonyos környékeken nem mi vagyunk az egyetlenek, akik fokozott érdeklődést mutatnak a koink iránt. Nem a koi-maffia és elvakult koi-kutatók lehetnek veszélyesek, hanem rókák és egyéb ragadozók. Az érdeklődésük nem kifejezetten tudományos indíttatású (bár ha a gasztronómiát külön tudományágnak tekintjük, akkor igen), ők a koi táplálékpiramisban elfoglalt helyét vitatják. Az orvhalászatot megelőzhetjük, ha lefedjük tavunkat egy erősebb hálóval. Ez egyébként is nagyon praktikus: még a lehulló levelektől is megvédi a tavunkat.

A koi szívós jószág ugyan, de azért vannak extra kívánságai: luxuslakosztály és minőségi víz. Tulajdonképpen a megfelelő élettér kialakítása a koitartás egyetlen kényes pontja. A tisztántartást szűrőberendezéssel és kisebb szökőkúttal oldhatjuk meg. Az ideális környezet kialakításához az is szükséges, hogy ne tartsunk benne több halat, mint amennyit a tó mérete lehetővé tesz. Bonyolult matematikai képletek alkalmazásával a tudósok kiszámították, hogy kis koik esetében 2,5 centiméterenként 4,5 liter vízzel kell számolnunk. Tehát egy 12-15 centiméteres egyednek legalább 135 liter vízre és ezzel arányos territóriumra van szüksége.

Egy 90 cm-s felnőtt esetében pedig a minél nagyobb, annál jobb elvet kell szem előtt tartani. A túlnépesedést mindenképpen kerüljük, hacsak nem koitenyésztőként akarunk érvényesülni a díszállat-piacon. Ehhez viszont már célszerű csónakázótó vásárlásán gondolkodni. Ha mégis nagy a szaporulat, akkor vagy kibővítjük a tavat, vagy pedig egy időre megoldódnak az ajándékozási problémák: biztos minden barátunk és rokonunk szívesen fogad egy-egy színpompás koit. (Csak nem kell elárulni, hogy mekkorára nő.)

A nyáron előforduló algásodást elkerülhetjük, de legalábbis csökkenthetjük élő növények és algaevők betelepítésével. A növények a koi lakberendező hajlamai miatt legyenek erős szárúak és gyökerűek.

Kis szökőkút beépítésével folyamatosan mozgásban tarthatjuk a vizet, ezzel növelhetjük annak oxigénellátását és elősegíthetjük öntisztulását. A biztonság kedvéért néha ellenőrizzük a víz ammónia- és nitráttartalmát is. A túl sok hal a nitrátszintet is növeli, úgyhogy már csak ezért sem jó, ha túlszaporodnak.

Ha a tavunk 85-90 centiméter vagy annál mélyebb, akkor a halunk nyugodtan aludhat benne téli álmot. Ha ennél sekélyebb, akkor már meg kell oldanunk annak fűtését, szigetelését, vagy a halat kell más helyre költöztetnünk télire. (Például egy mélyebb kerti tóba.) Amint a hőmérséklet drasztikusan elkezd csökkenni, a koi elbújik és legközelebb csak tavasszal látjuk újra. Ha a hőmérséklet 10 fok alá esik, már ne is adjunk neki táplálékot, ezzel is előkészítjük őt a téli álomra.

A koit színe alapján alapvetően két típusba sorolhatjuk: fémes (metál) és nem fémes. Ezen belül a különböző színárnyalatok a határozó bélyegek.

Bekko - Fehéren piros vagy sárga fedőszín és fekete mintázat
Kohaku - Fehér alapon piros vagy fekete mintázattal (ez a legelterjedtebb színváltozat)
Taisho sanke - Fehér alapon piros vagy fekete foltok

Hikarimono - Egyszínű
Hikari-utsurimono - Fekete és fehér, vagy piros, vagy egyszínű sárga

Koi rajongók szerint mindegy, hogy milyen színű a hal, csak egészséges legyen! Kezdőknek a sikeres koinevelés érdekében azt tanácsolják, hogy kizárólag aktív, élénk, jó étvágyú, színes és sérülésmentes halat vásároljanak. Az egészséges egyed mindig jól izmolt és mindenféle deformitástól mentes.